Nem minap történt a dolog, hanem kicsit régebben (tavaly áprili lajosban), hogy elmentünk az olaszokhoz vendégségbe. Most, hogy a fényképeket rendezgetem, zokogtatnak, így pár sort mindenképp szánnom kell nekik. Kezdjük azzal, hogy nagy szívfájdalmunka a jó Pó bácsi nem jöhetett gyermekének, Kolosnak születése okán, viszont a kellemes habitusú, bortermelő barbarian, Mikiszabi a Shapat Terrorból annál inkább átvette a helyét. Renitens japán turistákként gyülekeztünk Kőbányán egy áprilisi estén. Minden Kőbányán kezdődik ugyanis. Jó pár órát elherdáltunk csúnya csínytevésekre, ököremberként való viselkedésre és önbutításra amott (meg a zenekar azért próbált is serényen). A buszban való hosszas sínylődést megkönnyítendő tettük ezt és hogy, hogy nem, bevált megint. Éjfél körül elindulva, a buszba beszállva világlott fel a gondolat, hogy a tescoba ugye mindenáron el kell menni. Ott unos-untalan hóhányóként való viselkedés folyt (lásd a képen), majd étel és főként ital vásárlása. Ennek következtében én személy szerint elégedett kobold-fejedelmek jellemző horkantását hallattam. Nekiduráltuk magunkat a távnak. Az út hamari megtételét a turnéutak bermuda háromszöge (pisi-cigi-pihi) hátráltatta, de csak odaértünk a végén.

Kezdetnek Trevizóba vetett minket az isten haragja. Itt rögvest remekül éreztük magunkat, mégpedig mert kiderült, hogy a helyi Akela (!) keksz finom. Ráadásul az első kávézóban kapásból egy magyarul perfektül tudó olasz állt a pult mögött (és lehetett kakázni, továbbá volt free wifi is). A Sabotage bárban volt a koncert, ami egy nagyon fasza hely, már több magyar banda is fellépett ott (találtunk pl.: Bridge to Solace matricát). A hely tulaja pedig Pepó, aki egy zseniális és kedves figura volt, és aki ráadásul ízletes tésztát is produkált számunkra. A koncerten baromi sokan voltak és mivel nagyon kedves, szívélyes emberek ezek, kiszaladtam színpadról érkező felszólításra a buszba, az alvó Norbidrivert felverve és a hozott házipálinkával körbekínáltam a mosh-pit kíméletlen harcosait. Faja volt.

Utána Genovába mentünk, ami egy igencsak alpári hely. Ocsmány mocsárfolyamok a betonhidak alatt, meg gyártelepek, és a többi. Ez a visszataszító burok telepedik rá egy kellemes és szép belvárosra. Ebben a szép belvárosban részt vettünk egy 1,5 perces fogaskerekű túrán (videó, "te rohadt sátánista") .

A kaland után 5 perces séta következett. A séta alkalmával Mikiszabi vihogva fotózta az egyik ott ácsingózó prostituláltat, aki ezt észrevéve egy olyan férfi-barbarian üvöltést hallatott (mondotta: "HÉ"), aminek következtében majdnem beschokóztam a bugyába. A koncert egy óriási foglalt házban volt, amit körbejártunk (valaki megvádolt vandalizmussal is), majd letelepedtünk a foglalt házas hasis-szívó csóka rezidenciáján az emeleten és playstation 1-el mortál kombatoztunk picit, néha fel-feltűnő zsebtolvaj kinézetű egyének látogatásától övezve. A koncert baró volt, a vendégek közül főleg a Macho Metál (!) nevű zenekar, aztán kaptunk tésztát (és sütit!), utána meg elszállítottak a szervező szállására (egy kellemes ökölharcot megnéztünk az utcán), ami egy olyan környéken volt, hogy páran inkább a buszban aludtak. A többiek pedig megszenvedték a horkolásomat.

Vicenza, Punky Reggae Pub következett, ahol egy matiné buli lett lenyomatva délután, mivel másnap munkáznak az emberek. Itt volt a legkomolyabb a vendéglátás. Ugyanúgy tészta, de mégis máshogy. A vendéglátónk -ha jól emlékszem, Davide- elsőre nagyon szigorú arcélt tolt, de a koncert után a lehető legkészségesebb, legkedvesebb házigazdánk volt mindörökre. Nagyon kedves élményekkel és kicsit butábban tértünk haza, mint ahogy elindultunk. És ennek én mindig nagyon örülök.