1. Young Widows - In And Out Of Youth And Lightness (Temporary Residence)

Szilárdan állítom, hogy még a mongolidióta érdekszövetség sem gondolhatja másképp, a 2011-es év legkiemelkedőbb lemeze a Young Widowsé. A Breather Resist nevű igen súlyos és disszonáns post-hardcore banda utózmányaként létrejött csapat harmadik nagylemezét, ahogy az előző Old Wounds-t is, a posztrockos (pl.: Explosions in the Sky) Temporary Residencenél adatják ki. Egyre letisztultabb, sajátosabb zenei világ jellemzi őket imhó. A noisy, disszonáns témák mellé csúszik be a pikedelia folytonosan. A bítek nagyon eltaláltak, a rohanás egyre kevésbé dominál, inkább monoton jellegű, több helyütt lassan építkező, intelligens megoldásokkal mutatják be a senyvedést. Ez nagyon jó hír. Mindenképpen ki kell emelni a bítek mellett Evan Patterson gitártémáit. Már a Dűrer Kertes tavalyi koncerten is majdhogynem lótejet fejtem magamból örömömben, mert az az igazság, hogy ez a csávó az én dallamaimat pengeti és én egy ló vagyok. Mindemellett kimondottan megnyerő érettséggel van prezentálva az egész, nem véletlen, hogy meg is rendeltem vinilen és gyakran simogatom epekedve, lóként nyihogva.

bnd: youngwidows.net
lbl: temporaryresidence.com

2. Left Lane Cruiser - Junkyard Speed Ball (Alive)

Már a megjelenés előtt tudtam, hogy ez a lemez hatalmas lesz, sőt azt is, hogy magasztos istenkáromkodásoktól körülölelve magyarázok majd róla minduntalan, mindenkinek. Az első publikussá tett nóta a Giving Tree volt, ami enyhén belassultabb, billentyűvel megtámogatott királykodás volt, nem túlzottan rájuk jellemző ízzel (ettől függetlenül szétkapott). Mivel az album csak nem akart feltűnni semmilyen mp3 blogban, ezért a két ocsmány tanyasi gyerek összes fellelhető lemezét beszivattyúztam a kiadótól (vinil formában - letöltési linkkel). Azt, hogy miért is böszmejó a produkció, úgy tudnám megfogalmazni, hogy tökéletesen definiálják a deep blues szcéna tetovált anyaszomorító kölykeit, ahogy belenyomatják a mississippi delta folyamába a pánkot, a garázst. Sok slide gitár, gizdázás, parasztkodás. Az egyik szám címe például Weed Vodka. Érezhető, sejthető, hogy miért is ez a címe, de. (semmi de).

bnd: facebook.com/pages/Left-Lane-Cruiser/16313548150
lbl: alive-totalenergy.com/x/

3. Weedeater - Jason... The Dragon (Southern Lord)

Óhohó! Na ezt a lemezt is elképzelhetetlen csibeőrjöngéssel vártam. Mióta láttam x éve a Bull videóklipjét (amit akkoriban kéretlen prófétaként mutogattam mindenkinek) abszolút elkötelezett híve vagyok a csapatnak. Az, amit pár éve a bécsi koncerten tapasztaltunk jóságos enba barátommal és sowhattal, csak rárakott még pár lapáttal. Amikor megtudtam, hogy Steve Albinivel (Nirvana, PJ Harvey, Pixies, Mogwai, Helmet, Jesus Lizard) készítik a lemezt, majdnem köpültem egy kis seggtúrót örömömben. A lemez autentikációját a frontember lemezfelvétel környékén sörétes puskával előtt nagylábujja is alátámasztja. Amit el lehet mondani a lemezről, azt röviden: hasonlóképp barbarian, mint az eddigiek, ám érzelmes is néhol, mondjuk a 'Homecoming' gitártéma. Továbbá debiloiddá is vált 'Palm and Opium' "énektéma". Ez utóbbi miértjét a mai napig nem fejtettem meg. Ja, meg van egy kedves bendzsózás is a végén. Aki szereti a kellemesen torzsás belű és mégis selymesen öblös mélységű basszussal megáldott produkciót, annak bibliája legyen ez a stoner doom metál lemez, ha addig élek is. A videóklipen vihorásztam, mint hiéna.

bnd: myspace.com/weedeater
lbl: southernlord.com

4. Joe Lally - Why Should I Get Used To It (Dischord)

Amikor először meghallottam a The Argument c. nagybecsű Fugazi lemezen Joe Lallyt énekelni a The Kill c. számban (amit egyébként mindenkinek meg kell hallgatnia kismillió alkalommal a kultúraközi-állampolgári kötelességek biztosa szerint), főleg, amikor fütyülni is elkezdett, már akkor tudtam, hogy ez az ember nagy dolgokra hivatott. És akkor az Ataxia - Motreal c. számát nem is említem. Ezt némiképp megcáfolta a két szólólemezével. Főtt is a fejem rendesen. Amilyen tökéletesen illett ahhoz a Fugazi nótához a hangja, előadásmódja, annyira furcsán hatottak a 2 eddigi szólólemez nótáin (de persze én imádtam). Na ez a lemez a szubjekció szemüvegét levetve is őrületesen zseniális. Több számnál éreztem olyan fokú gyermeki örömöt, mintha a gyomromban napalm készülne robbani, szétszakítani goblinszerű szövetvilágomat én meg bekulakaózok mindeközben. A lemezt egyébként Rómában rögzítették, ugyanis Joe is már ott lakik a házába'. Számomra ismeretlen olasz emberekkel történt a felvétel, de azt azért tudom, hogy a furulyáló és gitározó Elisa Abela egy szigorúnak tűnő lány, aki olyan tökéletesen esetlen dolgot művel a furulyáján a lenti számban 2:08-tól, hogy neki adnám akár a testzsírom 50%-át is. És nem, nem GAY itt a furulya, meg nem is bölcsészrock. Egyébként mindenki grófiasan jót produkál ezen a lemezen, de a leginkább az igaz, hogy JOE LALLY A ÁSZ MÁR MEGIN.

bnd: joelally.com
lbl: dischord.com

5. The Evens - 2 Songs (Dischord)

Na ez egy elég meglepő beköszönés volt az év vége felé, mivel nem számítottam rá, hogy megjelenik. Hogy miről van szó: a Fugazi, Minor Threat (és még jó pár számomra kedves együttes) atyja, Ian MacKaye és hites felesége, Amy Farina (Warmers, Ted Leo & The Pharmacists) által üzemeltetett akusztikus poszt-punk duó. Mindketten énekelnek, Amy dobol, Ian elektro-akusztikus baritongitárt penget ülve és trappol (meg dülöngélni is láttam már). A kezdő gitártémát is messiásként üdvözöltem, így 5 év lemeztelenség után. De aztán meghallgattam még 21x az itunes tanulsága szerint és továbbra is úgy gondolom, mindkét szám (de főleg a warble factor) hatalmas szeretetteljes királyság, amit tegyed már meg, hogy meghallgatod végre.

bnd: theevens.com
lbl: dischord.com

6. Badbadnotgood - Badbadnotgood (self)

Na ez valami nagyon király dolog. Egy kedves szakértő által jutott el hozzám. A lényeg annyi, hogy pár szintén kedves kisfiú nu-jazz műhelyt hozott létre és egymás után csináltatják a hanganyagokat. Ez speciel egy kvázi feldolgozás lemez (amiket mindig is utáltam), ám ez a fajta csináld magad megközelítés, ez a fajta alkotóműhely jelleg, főleg, hogy a dobos rendszerint disznó maszkban játszik, számomra abszolút elfogadhatóvá is teszi az egészet. Billentyű, dob, nagybőgő. Túlnyomórészt Tyler, The Creator feldolgozmányok találhatóak itt, de itt az egyik kedvenc Tribe Called Quest számom is az Electric Relaxation. A malacmaszkos dobos nagyon fasza, innovatív témái, amelyek tökéletesen prezentálják az egyszerű, de fogos bítet, megcsíptek maguknak. A legkiemelkedőbb a lemezről az Untitled 63 - Nightmare - Yonkers egybeolvasztmánya. Fossá hallgattom, miközben az új Bakerton Group lemezre áhítozom. Flöppni.

bnd: badbadnotgood.com
"lbl": badbadnotgood.bandcamp.com