A Weedeater konci fél éve kurvára jó volt az az igazság. Zsibongó békafejedelmeknek éreztem magam végig, amíg a showműsoruk ment. Az volt ugyanis, hogy kijutottunk minap (júniusban) Viennába, Sowhat fuvarlatával. Némi sörök elfogyasztása -és az orv illegálpisálás- után bementünk az aréna kerti részére még sört venni, ekkor meg szembe jött a jó Pándi Balázs barátunk több vitéz kiállású egyénnel karöltve.  A jó Pándi Balázs barátunk hírnevéhez méltón lehetőséget adott rá, hogy Lefety Lóránt (de lehet, hogy rosszul emlékszem) néven bemehessek a koncertre pénzfizetés nélkül(!). Csodatörténés! Namost a koncert meg ennek tetejébe olyan valagszaggatóan parasztul sikerült, hogy még hónapokkal később is bobóztunk tőle, meg egymást oldal könyékkel böködtük, ha véletlenül összefutottunk valami csehóban, hogy "de az a Weedeater, az mennyire odakúrt már?!" Először láttam testközelből a fickókat, de amellett, hogy baszott intenzíven humpákoltak, hihetetlen egyértelműen lejött róluk a zeneszeretet, a érzőemberség. Mint, ahogy ezt alátámasztom a hitveses képpel.

Komcsira mondom. Olyan volt, hogy már jóelőre befészkeltük magunkat Dixie pofájába, az első sorba. Szolíd mitsemsejtésben szivorányásztuk a söricilineket az előzenekarok után, majd váratlanul elkezdte a szarrátorzított basszusát gyalultatni, csapkodni a marcona. Hisztéria volt. God Luck and Good Speed. Az egyik félsánta osztrák annyira hevületbe jött, hogy a mankóját rázta a feje fölött, mint barbarian. Bár az is lehet, hogy a dobos, Keko haja hozta ki a sodrából ennyire (ennél indokolatlanabb hajat eddig csak Shane Emburin vagy Scott Ianen láttam a régmúltban). De ez mindegy, mert hogy odaverte már a rígmust?! Annyira szétcsapott a buli, hogy hazafelé a kocsiban nem halkan szuszogva hajcsiztam, hanem üvöltve horkoltam, mint barbarian. Ja és az aktualisást is megmarkolva: a "Jason... the Dragon" albumuk hamarost érkezik a boltok polcaira.

Lótej.