7. Lo-Pan - Salvador (Small Stone)

Ez itt egy Colombus, Ohio székhelyű banda, akik nevüket a Nagy Zűr Kis-Kínában c. b-kategóriás Kurt Russel film főgonoszától eredeztetik. 4 csúnya és öregebb korú ember alkotja (több dagadt is egyben). Ez alapján már elkezd kialakulni az emberben a kötődés, szeretés, féltés. Pláne, amikor az első lemez borítóját megszemlélve azt látjuk, hogy egy pucér jeti, űrhajós sisakban egy guminővel a hóna alatt szalad. Ehhez hozzá jön még, hogy nem a szokványos, és valljuk be, lassan már unalomig ismételt Black Sabbath meg Kyuss ihlette stoner rockot nyomják, hanem tökéletes dinamizmussal és némi Only Living Witnesshez (az egyik kedvenc bostoni riffes hardcore bandám) hasonlóan fantasztikus énektípussal injektálják a zenét. De a legnagyobb lényeg, hogy mindezek mellett kókemény dalok, nóták vannak, meg markáns riffek, amik testetmángorolnak. Aztán ott van még az orkánként süvítő énektémák sokasága. Ráadásul van egy Intro a lemezen, ami a hatos szám. Röhögtem. Egyébként minden száma többször használható, élvezhető, lehet rá vajat köpülni. Ajánlott!

bnd: lopandemic.com
lbl: smallstone.com

8. Loon - Loon (saját kiadás)

Minél többet hallgatom ezt a lemezt, annál inkább mászik felfelé a listámon. Ez egy női sludge, okkultista érzésvilágú folk elemekkel. Rémisztően hangzik, ellenben degeszjó. Nem vagyok túlzottan híve a kányaszerű éneklésnek, visítozásnak, és itt ritkán is kerül elő, de amikor előkerül, működik. Mondjuk szerencsére inkább a Weedeater slejmestorkú üvöltve kárálására hajaz, mint a gay blackmetálos süvölvények előadásmódjához, szóval jóváhagyható. A lemezt nyitó Breathing Fire a maga nyolc percével súlyos kezdés, de egyből kirakják az irányjelzőt. Fantasztikus nyitás a bábolnai hentes-mészáros szakszervezetnél is könyörtelenebb riffjével, ami ráadásul faszajó gitárhangzással párosul, a benne lévő melódiával végképp megnyertek maguknak. Aztán vannak itt szépen éneklős dolgok is (alant prezentálom), meg folkos megfejtések, szóval elég sokrétű anyag, de amellett, hogy eklektikus zeneileg, hangulatában nekem megvolt az egység. És tökéletes elkapott.

bnd: myspace.com/loonri
lbl: -

9. Shabazz Palaces - Black Up (Sub Pop)

Nem ez az első jó húzása a Sub Popnak, de nem is az utolsó szerintem. Már több fronton jött velem szembe a produkció, de jó darabig sikerült kitérni előle, aztán csak megcsíptem őket a KEXP (http://kexp.org/) nevű nagyon baró seattle-i rádió felvételein. Szerencsés véletlen volt. Hiphop duóról van szó, akik baromi innovatívan közelítik meg a zenekészítést. Fasza tempóváltások, érdekes ritmusok, bítek. De ezek ellenére is minden szám működik. Hiába nincs egy nótában sem döngölő lábdob vagy ribizés. Ez olyasmi inkább, mintha a fehér ember bölcsész hiphopja. Nekem a De La Soul okoskodása ugrott be róla, de ez némiképp félrevezető, annál sokkal inkább ott van benne a strigó faktor. Nagyon jó barkácsszakkörös lemez, meg kő hallgatni.

bnd: shabazzpalaces.com
lbl: subpop.com

10. Battles - Gloss Drop (Warp)

A Battles második lemezén is hozza a baró pszichedeliával megfejelt matekos poszt-rockot. És mindezt minőségében is remekül, ráadásul úgy, hogy a nemrégiben kivált a kvázifrontember, az idegesítő nevű és hülye hajú Tyondai "züllött recskabajnok" Braxton. Szép munka! A zene némiképp debilizáltabb lett, gondolok itt például az Ice Cream c. számra. De a Wall Street gitár/szinti témája is -mint az köztudott- tökéletes aláfestése a csecsemő protokoll-droidok játszótéri hebrencskedéseinek. A lemez túlnyomó részét vokáltalan instrumentalizmus uralja, digitális csiperke hangulatban, ám négy nóta vendégtorkokat is felsorakoztat. Remekül megoldották, hogy mindegyik másmilyen ízt ad a daloknak, más irányba viteti, huzatja a dalszerkezeteket. Például a lenti klipben a fiatal hókuszpók dalol, miközben egy másik illető pedig bajba keveredik. Ja és az egyik gitáros neve Dave Konopka. Szép munka!

bnd: bttls.com
lbl: warp.net

11. Cities Aviv - Digital Lows (Fat Sandwitch)

A fenti név egy négergyereket takar (Gavin Mays), aki egy afféle társasjáték-rajongó koboldfiú külsővel rendelkezik. Zenei karrierje kezdetén egy Copwatch nevű hardcore zenekarban kiáltozott (bizonyítékként Integrity feldolgozás itt), majd parallel nekiveselkedett a hiphop reppezésnek is, aztán a keménykedés egyszer csak kikopott. A zenéje (ami nyilván túlnyomórészt sampling azaz lopás alapú) a soultól a minimál waveig rengeteg helyről táplálkozik, a pitchfork valami yacht rockot is emleget, de arról azt se tudom mi. Összességében nagyon relaxációs anyag, azt kész. Az általam rettentően utált Depeche Modetól is ollózott némi matériát a jóhaver, ami egyébként nagyon odaver a Die Young c. számban. Jóleső hallgatni való lófrálás, elutazás, otthonmaradás esetén is! Hasonlóképp örömteli esemény felrakni, mint Q-tip visszatérő anyagát pár éve. Azér az jó, ha belegondolunk.

bnd: citiesaviv.bandcamp.com
lbl: fatsandwichrecords.com

12. Sahara Surfers - Sonar Pilot (Sound Zero)

Ez meg egy osztrák stoner rock zenekar női énekessel. Ha mondjuk ezt előbb tudom, meg se hallgatom a lemezt. De ugyanakkor az meg jókora böszmeség lett volna. Egyedül az intrónak nem tudom, mi értelme (az intrókat, meg interlude-okat meg skiteket egyébként is gyűlölöm, mint a szart). Tökéletesen be lehetne állni vele koncerten, felvenni botorság volt. Emellett a borító is kurva ronda. Namost a lemez többi, érdemi része viszont nagyon császárnő. Picit fuzzos, nagyon rockos, király dallamok az osztrák csaj is jól hozza a frontot, nem idegesítő a kiejtés se. Kellemes meglepetés, simán lepörgethető egymás után többször is. A számok normál hosszúságúak, van néhol piszmogás, máshol málházás, valamint az egyik számuk címe: Ganjalf. Tehát muszáj kedvelni végül is.

bnd: myspace.com/saharasurfers
lbl: soundzero.net

1. Young Widows - In And Out Of Youth And Lightness (Temporary Residence)

Szilárdan állítom, hogy még a mongolidióta érdekszövetség sem gondolhatja másképp, a 2011-es év legkiemelkedőbb lemeze a Young Widowsé. A Breather Resist nevű igen súlyos és disszonáns post-hardcore banda utózmányaként létrejött csapat harmadik nagylemezét, ahogy az előző Old Wounds-t is, a posztrockos (pl.: Explosions in the Sky) Temporary Residencenél adatják ki. Egyre letisztultabb, sajátosabb zenei világ jellemzi őket imhó. A noisy, disszonáns témák mellé csúszik be a pikedelia folytonosan. A bítek nagyon eltaláltak, a rohanás egyre kevésbé dominál, inkább monoton jellegű, több helyütt lassan építkező, intelligens megoldásokkal mutatják be a senyvedést. Ez nagyon jó hír. Mindenképpen ki kell emelni a bítek mellett Evan Patterson gitártémáit. Már a Dűrer Kertes tavalyi koncerten is majdhogynem lótejet fejtem magamból örömömben, mert az az igazság, hogy ez a csávó az én dallamaimat pengeti és én egy ló vagyok. Mindemellett kimondottan megnyerő érettséggel van prezentálva az egész, nem véletlen, hogy meg is rendeltem vinilen és gyakran simogatom epekedve, lóként nyihogva.

bnd: youngwidows.net
lbl: temporaryresidence.com

2. Left Lane Cruiser - Junkyard Speed Ball (Alive)

Már a megjelenés előtt tudtam, hogy ez a lemez hatalmas lesz, sőt azt is, hogy magasztos istenkáromkodásoktól körülölelve magyarázok majd róla minduntalan, mindenkinek. Az első publikussá tett nóta a Giving Tree volt, ami enyhén belassultabb, billentyűvel megtámogatott királykodás volt, nem túlzottan rájuk jellemző ízzel (ettől függetlenül szétkapott). Mivel az album csak nem akart feltűnni semmilyen mp3 blogban, ezért a két ocsmány tanyasi gyerek összes fellelhető lemezét beszivattyúztam a kiadótól (vinil formában - letöltési linkkel). Azt, hogy miért is böszmejó a produkció, úgy tudnám megfogalmazni, hogy tökéletesen definiálják a deep blues szcéna tetovált anyaszomorító kölykeit, ahogy belenyomatják a mississippi delta folyamába a pánkot, a garázst. Sok slide gitár, gizdázás, parasztkodás. Az egyik szám címe például Weed Vodka. Érezhető, sejthető, hogy miért is ez a címe, de. (semmi de).

bnd: facebook.com/pages/Left-Lane-Cruiser/16313548150
lbl: alive-totalenergy.com/x/

3. Weedeater - Jason... The Dragon (Southern Lord)

Óhohó! Na ezt a lemezt is elképzelhetetlen csibeőrjöngéssel vártam. Mióta láttam x éve a Bull videóklipjét (amit akkoriban kéretlen prófétaként mutogattam mindenkinek) abszolút elkötelezett híve vagyok a csapatnak. Az, amit pár éve a bécsi koncerten tapasztaltunk jóságos enba barátommal és sowhattal, csak rárakott még pár lapáttal. Amikor megtudtam, hogy Steve Albinivel (Nirvana, PJ Harvey, Pixies, Mogwai, Helmet, Jesus Lizard) készítik a lemezt, majdnem köpültem egy kis seggtúrót örömömben. A lemez autentikációját a frontember lemezfelvétel környékén sörétes puskával előtt nagylábujja is alátámasztja. Amit el lehet mondani a lemezről, azt röviden: hasonlóképp barbarian, mint az eddigiek, ám érzelmes is néhol, mondjuk a 'Homecoming' gitártéma. Továbbá debiloiddá is vált 'Palm and Opium' "énektéma". Ez utóbbi miértjét a mai napig nem fejtettem meg. Ja, meg van egy kedves bendzsózás is a végén. Aki szereti a kellemesen torzsás belű és mégis selymesen öblös mélységű basszussal megáldott produkciót, annak bibliája legyen ez a stoner doom metál lemez, ha addig élek is. A videóklipen vihorásztam, mint hiéna.

bnd: myspace.com/weedeater
lbl: southernlord.com

4. Joe Lally - Why Should I Get Used To It (Dischord)

Amikor először meghallottam a The Argument c. nagybecsű Fugazi lemezen Joe Lallyt énekelni a The Kill c. számban (amit egyébként mindenkinek meg kell hallgatnia kismillió alkalommal a kultúraközi-állampolgári kötelességek biztosa szerint), főleg, amikor fütyülni is elkezdett, már akkor tudtam, hogy ez az ember nagy dolgokra hivatott. És akkor az Ataxia - Motreal c. számát nem is említem. Ezt némiképp megcáfolta a két szólólemezével. Főtt is a fejem rendesen. Amilyen tökéletesen illett ahhoz a Fugazi nótához a hangja, előadásmódja, annyira furcsán hatottak a 2 eddigi szólólemez nótáin (de persze én imádtam). Na ez a lemez a szubjekció szemüvegét levetve is őrületesen zseniális. Több számnál éreztem olyan fokú gyermeki örömöt, mintha a gyomromban napalm készülne robbani, szétszakítani goblinszerű szövetvilágomat én meg bekulakaózok mindeközben. A lemezt egyébként Rómában rögzítették, ugyanis Joe is már ott lakik a házába'. Számomra ismeretlen olasz emberekkel történt a felvétel, de azt azért tudom, hogy a furulyáló és gitározó Elisa Abela egy szigorúnak tűnő lány, aki olyan tökéletesen esetlen dolgot művel a furulyáján a lenti számban 2:08-tól, hogy neki adnám akár a testzsírom 50%-át is. És nem, nem GAY itt a furulya, meg nem is bölcsészrock. Egyébként mindenki grófiasan jót produkál ezen a lemezen, de a leginkább az igaz, hogy JOE LALLY A ÁSZ MÁR MEGIN.

bnd: joelally.com
lbl: dischord.com

5. The Evens - 2 Songs (Dischord)

Na ez egy elég meglepő beköszönés volt az év vége felé, mivel nem számítottam rá, hogy megjelenik. Hogy miről van szó: a Fugazi, Minor Threat (és még jó pár számomra kedves együttes) atyja, Ian MacKaye és hites felesége, Amy Farina (Warmers, Ted Leo & The Pharmacists) által üzemeltetett akusztikus poszt-punk duó. Mindketten énekelnek, Amy dobol, Ian elektro-akusztikus baritongitárt penget ülve és trappol (meg dülöngélni is láttam már). A kezdő gitártémát is messiásként üdvözöltem, így 5 év lemeztelenség után. De aztán meghallgattam még 21x az itunes tanulsága szerint és továbbra is úgy gondolom, mindkét szám (de főleg a warble factor) hatalmas szeretetteljes királyság, amit tegyed már meg, hogy meghallgatod végre.

bnd: theevens.com
lbl: dischord.com

6. Badbadnotgood - Badbadnotgood (self)

Na ez valami nagyon király dolog. Egy kedves szakértő által jutott el hozzám. A lényeg annyi, hogy pár szintén kedves kisfiú nu-jazz műhelyt hozott létre és egymás után csináltatják a hanganyagokat. Ez speciel egy kvázi feldolgozás lemez (amiket mindig is utáltam), ám ez a fajta csináld magad megközelítés, ez a fajta alkotóműhely jelleg, főleg, hogy a dobos rendszerint disznó maszkban játszik, számomra abszolút elfogadhatóvá is teszi az egészet. Billentyű, dob, nagybőgő. Túlnyomórészt Tyler, The Creator feldolgozmányok találhatóak itt, de itt az egyik kedvenc Tribe Called Quest számom is az Electric Relaxation. A malacmaszkos dobos nagyon fasza, innovatív témái, amelyek tökéletesen prezentálják az egyszerű, de fogos bítet, megcsíptek maguknak. A legkiemelkedőbb a lemezről az Untitled 63 - Nightmare - Yonkers egybeolvasztmánya. Fossá hallgattom, miközben az új Bakerton Group lemezre áhítozom. Flöppni.

bnd: badbadnotgood.com
"lbl": badbadnotgood.bandcamp.com

Sok embernek barátja, még többeknek kedvence jön el hozzánk mindjárt: Mike Watt a Dürer kert nevű helyen lép fel november harmadikán.

Az új, Hyphenated-Man című nagylemez európai megturnéztatása kapcsán jut el Budapestre is, és emiatt mondok hozsannát a magasságba. A turnén a Missingmen nevű formáció kíséri, akikkel a nagylemez felvételei is történtek. A Missingmen Tom Watson gitár/vokál (Slovenly, Red Krayola) és Raul Morales dob (Leeches) duót takarja Watton kívül. Mindketten fantasztikus zenészek és szép ingek viselői. Innentől fogva nem lehet hiba a koncerten.

Mike Watt olyan koncertrutinnal rendelkezik, mint kevesen. Ott volt az amerikai hardcore/punkrock születésénél, ott volt már akkor, amikor a koncertlátogatók nem fórumokra írogattak faszságokat, ha nem tetszett valami, hanem bebaszták az orrod vagy szolidan megköpködtek és azóta, a hetvenes évek vége, nyolcvanas évek eleje óta nyomja a punkrockot sajátos megközelítésben.

A stílusfejtegetést meghagynám másnak, szerintem Watt úr kapcsán nincs is semmi értelme, de abból talán pár dolog kiderül, ha pár előadót megemlítek, akikkel együtt zenélt, turnézott vagy stúdiózott. Ott van Nels Cline a Wilcóból, akivel több lemezt is rögzített, vagy Dave Grohl és Eddie Wedder, akikkel együtt zenélt és turnézott a Ball Hog anyag kapcsán (és akik Pat Smearrel kiegészülve idén áprilisban is becsatlakoztak hozzá az amerikai turnén), feldolgozhatatlan személyiségű J Mascis a Dinosaur Jr-ból, a Sonic Youth, akiknek köszönhetjük, hogy még zenél, akik Ed Crawford mellett visszarángatták a valóságba D. Boon halála után, Henry Rollins, aki szintén óriási hérosz, Kira Roessler, a Black Flag basszeroslánya, akivel megcsinálta a Dos nevű basszusduót, a Beastie Boys és hát természetesen Iggy Pop és a Stooges is. Alant egy aktuális vidi az amerikai Hyphenated turnéről

Mike Watt egy olyannyira jólelkű örökmozgó úriember és olyan elszántsággal, faszántos sikerrel kalandozik a zenei világban, mintha csak Maci Laci lenne piknik kosár küldetésen. Akkora hérosz, hogy csak akkor tette le a basszusgitárját egy kis időre, amikor közel életét vesztette egy félrediagnosztizált fertőzés miatt. Kollaborációról kollaborációra ugrik én meg kurvára remélem, hogy jó pár lemezét feltehetem még. Nem elég, hogy hiteles zeneszerető, játszadozó mókibácsi, emellett még úton-útfélen példaértékű arcszőrzeteket produkál és igencsak bojtáros ingkölteményekkel támogatja meg csodálatos zenebonáit. Totálisan imádom az embert és mindenki másnak is ki kellene tárnia a szívét november harmadikán, ellenkező esetben elvisz a gázwombat.

hyphenated-man eu tour '11

mike watt & the missingmen (usa)
and so i watch you from afar (nil)
shell beach (hun)

helybe: budapest @ dürer kert
címbe: ajtósi dürer sor 19-21.
időbe: 03.11.11
jegybe: 2.500 elővétel / 3.000 helyszín
kezdésbe: 19 h

watt: http://www.hootpage.com
hely: http://www.durerkert.hu
event: http://www.facebook.com/event.php?eid=290588607633434

Ismét meg fogjuk próbálni. Csak ennyit tudok ígérni a gasztronómiai hasonlatokkal életre hívott kreatív elvközösségünk nevében. Nekimegyünk március havában is a Vidróczky "vadvalagú" csárdának, májból készült ételkülönlegességek elfogyasztását hajszolva, napirendre tűzve. Tájékoztatni szeretném a nyilvánosságot, hogy természetesen, főleg az első ülésünk hatására, ugrásszerűen ível felfelé az elvi-gasztronómiai koordináta-rendszerünk x-y tengelyének mutatója. Emellett komoly munka folyik a háttérben is, így ebből fakadó feljlett logisztikai apparátusunk segítségével több egyéb helyszínt is biztosítottunk, amennyiben újra vesztegzár alatt találjuk a Vidróczky "Xavér" konjuktúra központját.

Az igazán vérpezsdítő, dinamikus és betyár (!) első ülésünk média anyagát -mely felett egyenesen a média-igazgatónk bábáskodott- a következő beépülő videómodult elindítva megtalálhatjátok, spontán, érzelmes kinyilatkoztatások és építő, pozitív megállapítások által körbefogva.

Látható, tapintható és majdhogynem harapható, tehát kétséget kizáróan megállapítható a kreatív műhely jelleg. Erőteljes lesz a következő esemény is, már most érzem. Napirendi pontjaink már összeálltak, a prezentációk gőzerővel készülnek. Mellesleg, erről jut eszembe, hogy aki netán tud éttermet, ahol lótejet is felszolgálnak, jelezze bitteschön.

Nem minap történt a dolog, hanem kicsit régebben (tavaly áprili lajosban), hogy elmentünk az olaszokhoz vendégségbe. Most, hogy a fényképeket rendezgetem, zokogtatnak, így pár sort mindenképp szánnom kell nekik. Kezdjük azzal, hogy nagy szívfájdalmunka a jó Pó bácsi nem jöhetett gyermekének, Kolosnak születése okán, viszont a kellemes habitusú, bortermelő barbarian, Mikiszabi a Shapat Terrorból annál inkább átvette a helyét. Renitens japán turistákként gyülekeztünk Kőbányán egy áprilisi estén. Minden Kőbányán kezdődik ugyanis. Jó pár órát elherdáltunk csúnya csínytevésekre, ököremberként való viselkedésre és önbutításra amott (meg a zenekar azért próbált is serényen). A buszban való hosszas sínylődést megkönnyítendő tettük ezt és hogy, hogy nem, bevált megint. Éjfél körül elindulva, a buszba beszállva világlott fel a gondolat, hogy a tescoba ugye mindenáron el kell menni. Ott unos-untalan hóhányóként való viselkedés folyt (lásd a képen), majd étel és főként ital vásárlása. Ennek következtében én személy szerint elégedett kobold-fejedelmek jellemző horkantását hallattam. Nekiduráltuk magunkat a távnak. Az út hamari megtételét a turnéutak bermuda háromszöge (pisi-cigi-pihi) hátráltatta, de csak odaértünk a végén.

Kezdetnek Trevizóba vetett minket az isten haragja. Itt rögvest remekül éreztük magunkat, mégpedig mert kiderült, hogy a helyi Akela (!) keksz finom. Ráadásul az első kávézóban kapásból egy magyarul perfektül tudó olasz állt a pult mögött (és lehetett kakázni, továbbá volt free wifi is). A Sabotage bárban volt a koncert, ami egy nagyon fasza hely, már több magyar banda is fellépett ott (találtunk pl.: Bridge to Solace matricát). A hely tulaja pedig Pepó, aki egy zseniális és kedves figura volt, és aki ráadásul ízletes tésztát is produkált számunkra. A koncerten baromi sokan voltak és mivel nagyon kedves, szívélyes emberek ezek, kiszaladtam színpadról érkező felszólításra a buszba, az alvó Norbidrivert felverve és a hozott házipálinkával körbekínáltam a mosh-pit kíméletlen harcosait. Faja volt.

Utána Genovába mentünk, ami egy igencsak alpári hely. Ocsmány mocsárfolyamok a betonhidak alatt, meg gyártelepek, és a többi. Ez a visszataszító burok telepedik rá egy kellemes és szép belvárosra. Ebben a szép belvárosban részt vettünk egy 1,5 perces fogaskerekű túrán (videó, "te rohadt sátánista") .

A kaland után 5 perces séta következett. A séta alkalmával Mikiszabi vihogva fotózta az egyik ott ácsingózó prostituláltat, aki ezt észrevéve egy olyan férfi-barbarian üvöltést hallatott (mondotta: "HÉ"), aminek következtében majdnem beschokóztam a bugyába. A koncert egy óriási foglalt házban volt, amit körbejártunk (valaki megvádolt vandalizmussal is), majd letelepedtünk a foglalt házas hasis-szívó csóka rezidenciáján az emeleten és playstation 1-el mortál kombatoztunk picit, néha fel-feltűnő zsebtolvaj kinézetű egyének látogatásától övezve. A koncert baró volt, a vendégek közül főleg a Macho Metál (!) nevű zenekar, aztán kaptunk tésztát (és sütit!), utána meg elszállítottak a szervező szállására (egy kellemes ökölharcot megnéztünk az utcán), ami egy olyan környéken volt, hogy páran inkább a buszban aludtak. A többiek pedig megszenvedték a horkolásomat.

Vicenza, Punky Reggae Pub következett, ahol egy matiné buli lett lenyomatva délután, mivel másnap munkáznak az emberek. Itt volt a legkomolyabb a vendéglátás. Ugyanúgy tészta, de mégis máshogy. A vendéglátónk -ha jól emlékszem, Davide- elsőre nagyon szigorú arcélt tolt, de a koncert után a lehető legkészségesebb, legkedvesebb házigazdánk volt mindörökre. Nagyon kedves élményekkel és kicsit butábban tértünk haza, mint ahogy elindultunk. És ennek én mindig nagyon örülök.