Már egy ideje tudvalevő, hogy az új Daughters album tegnap fog megjelenni. Ez pont így is lett. Reszketeg óvodásként vártam azt a momentumot, amikor lepörgethetem az egész lemezt és ezt -nem kamázok- meg is tettem pont tegnap (odalent egy link is szerepel, ahonnan megbányászható).

Cím nélküli lemez lett és a legendási Hydra Head Records gondozza ugye. Nyolc darab számot tartalmaz, kérem. Kicsit tohonyább lett, mint a régiek és némiképp emészthetőbb, de ezt persze mindenki értse masszív idézőjelek közé. Emellett a matériáról még elöljáróban megjegyzem, rövidebb, mint 28 perces, ami nagy vigadalommal tölt el a kisnagylemezek rajongójaként. Én eddig csak pozitívat tehát. Ehelyütt kell belehallgatni a számokba kiváncsiskodva, ha nem probléma.

Az egyértelmű, hogy már nem olyan kokainista elborzadással állunk szemben, ami félperces grincs-hisztériáival minden jóérzésű embert dühödt gábor áronná adjusztál és szélnek ereszt, hanem sokkal inkább rémült kiscsibévé transzformál jelentőségteljes és gonoszan kanos, matekos noise-rockjával. Az még a nagyon meglepő, hogy minden szám a normálisnak vett számhosszúsági intervallumon belül mozog (nincs két percnél rövidebb és öt percnél hosszabb). Érdekelt az ügy, hogy nem fullad-e majd így unalomba ez a fajta muzsika, de az van, hogy nem. Tán azért, mert a riffek riffebbek mint voltak, nem pedig élesen fájó termesz-támadások a agyba, a számok felépítése meg már köszönő viszonyban van egy normális dalstruktúrával. És ennek ellenére is sikerült kiszámíthatalanul torzsalkodós és gecigonosz munkát letenni. A legmeglepőbb szerzemény eddig számomra a The Dead Singer, aminek az elején mindössze egy riffet turmixoltatnak, alá meg egy jóprimitív, súlyos dobtéma kerül be (a banda dobtémáit mindig is baszottul varjaztam), és ennek tetejébe még Alexis meg pozesszált prédikációt végez. Van benne kraft, az az igazság. Meghallgazsd tehát az anyagot, ha nem szégyelled magad, majd pediglen megrendeld hát.

Daughters Self-titled (Hydra Head Records) 2010
http://www.mediafire.com/?agminewjmze
http://www.bluecollardistro.com/hydrahead/categories.php?cPath=4_521_541

bka booking proudly presents

sinaloa (usa)
duna (hun)

helybe: budapest @ dürer kert
címbe: ajtósi dürer sor 19-21
időbe: 10.03.18
jegybe: 1200 huf
kezdésbe: 8 pm

http://www.sinaloaisastate.com
http://www.myspace.com/sinaloa
http://www.durerkert.com

Amellett, hogy heló, van egy nagyon fontos mondandóm is! Méghozzá, hogy március 18. napján ellátogat Budapestre, a Dürer kertbe a Sinaloa nevű együttes Somerville, Massachusettsből, akiket meg kéne már nézni. Hogy kik ezek és mit játszanak? Három megnyerő, amerikai srác-barátról van szó, akik alapítottak egy zenekart 2002-ben. Pete gitározik, Brendan szintén gitározik, Luke dobol, az énekelés pedig egytől-egyig mindannyiuk reszortja.

Zeneileg olyan fronton mozognak, hogy két gitárral és egy dobbal adják a kiabálós indie rockot. Direkt nem mondom, hogy screamo, mert azok inkább hisztiző ficsúrok, mint a rock katonái. Néhol csöppnyi disszonancia is feltűnik a zenéjükben ('03-as Fathers and Sons lemez Silenced Through Justice száma az első, ami ilyen téren beugrik, 0:40-től szétcsapodár teljes mértékben), valamint mernek akusztikusságba is visszavedleni, hiszen az utolsó nagylemez, nevezetesen a Chapel and Basement ('09), az nem más, mint az önerőből, kazettán kiadott, akusztikus verziója az ezt megelőző Oceans of Islands ('08) korongnak. Emellett van jó adag lendület is, na meg őszinteség abban, amit csinálnak és abszolút lejön, hogy jófej srácok, akik mindent önerőből oldanak meg (picasa oldalukra érdemes ellesni), az album borítójának tervezésén át a dalszerzésen keresztül a turnészervezésig. Kiadtak jó pár split lemezt az elmúlt években, többek között az Ampere és a Wolves zenekarokkal is, valamint egy demót és négy darab nagylemezt (az új ep-t pedig a turnén kezdik majd terjeszteni). De hogy ne csak a levegőbe beszéljek itt a youtube, hallgatólagos beleegyezéssel.

Amennyire egy kisebb bandától telik, annyit koncerteznek is. Méghozzá ilyen nevekkel: Haram, Young Widows, Ampere, Das Oath, Coliseum, Planes Mistaken For Stars, Social Circkle, Hot Cross, Transistor Transistor, Daniel Striped Tiger, Heavy Heavy Low Low, etc. A koncert hamar kezdődik, mivel a sármos szervező gondolt a melósokra, így legkésőbb tizenegyre végetér a zenés mulatság. Előzenekarként mindössze a duna lép fel, akik mosdatlan zajongásukba progressziót is csempésznek már olykor. Az előre látható, hogy egy frankó, családias hangulatú megmozdulás lesz ez, szóval aki lemarad, az kimarad. Itt alant meg álljon hozzávetőleges kronológiai sorrendben néhány lemeznek a letölthetősége előzetes megbarátkozás céljából (word meg ilyesmi fájlokban a dalszövegek is mellékelve többízben). Béke!

Demo kazetta és Fathers and Sons nagylemez
http://www.mediafire.com/?rzitdlihgz3

Footprints on Floorboards nagylemez és a Wolves Split 7"
http://www.mediafire.com/?1nthzmmyfnw

Oceans of Islands nagylemez és a Daniel Striped Tiger Split 7"
http://www.mediafire.com/?o23mdtz32yj

Ampere, Catena Collapse, Life at these Speeds Split lemezek
http://www.mediafire.com/?nnc2cedgm1t

Chapel and Basement album kazetta
http://www.mediafire.com/?ddy1w0gwiqm

Minap (hétfő) úgy alakult a életünk a négy darab embernek, hogy elmentünk az állóhajóra Mono koncertre. Ennek olyan hátulütői akadtak, amiket nemsokára megosztanék.

A Mono egyébként egy olyan érdekes japán együttes, amiben a három ottlévő férfi-japánnak nő arcszőrzete meglepő módon. Ez azért is jó, mert amikor megnövesztik, akkor nem téveszthetőek össze a együttesben ottlévő nő-japánnal. Zeneileg azt kell tudni, hogy afféle poszt-rock megközelítéssel próbálkoznak, amibe unos-untalan gerjedelmeket helyeznek el, váratlanul! Emberriogató! A megmozdulásra, amiről most szó van, én tíz környékén értem le a állóhajóra. Namost a előzenekart (pozwakovski) simán lekéstem evégett. Wunderscheisse! A Mono meg már a 2-3. számot nyomta. A minél gyorsabban nyitottá válás érdekében alkoholt vásároltam a pultnál, majd 'ernyei bélás' ballonkabátomban (mivel a ruhatár betelt) odaálltam a keverő mellé, mint barbarian. Ebben a pillanatban vágtatott kifelé Ády barátom, örjöngve (egyidejűleg szimpátiámról biztosítottam), aki nyilatkozattétele alapján legszívesebben ámbráscet falloszra aggatta volna a éppen játszó nő- és férfi-japánokat. Én eleinte élvetegen, vidoran szemléltem a műsorukat, majd lassan kezdtem felfogni, hogy nem Mono kedvelő emberek vannak itt többnyire, hanem ilyen japán mániások. Mangára masztizó twentinik, panda fetisiszták, meg efféle alpári őrültek. Ez kezdte kedvem szegni. Aztán a koncert meg úgy volt, hogy a színpadon lévő távolkeleti törpék gyakran leültek valamire, így nem-láthatóvá váltak például a közönség nagyja számára. Vagy pediglen mágia történt. Szép lassan ezek a körülmények beletaszítottak az unatkozás és emberfroclizás ingerszegény síkjába. Haza meg úriasan taxival. Lefekvés előtt azért egy Daughters album lepörgött biztos, ami biztos. Namost azoktól meg nemsokára újdonság! 

Ez a videó főleg azért kerül megmutatásra, mert nagyon barbarian. De annyira, hogy megtekintése elvitathatatlanul muszáj-jelenség! A énekes ember már régóta tudjuk, hogy Alexis a neve. Emellett önmaga arcát megöklözi a erre lehetőséget nyújtó dalrészletnél, majd önmaga péniszét megkenegeti a nyáladzással, mi kezére tapadt. Önmaga kezét megköpködi több ízben és önmaga szájába önt tömegszörföző lány lábáról lerángatott cipőból sört. Annyira krézi ez az egész, hogy csak na, ráadásul 2:23-tól egy új számot tolnak el, ami kurvára DEGESZ.